Projektünkről

A Nógrádi Palócok Szociális Szövetkezet 2014. március 01. napjával megkezdte a TÁMOP-2.4.3.D.2-13/1-2013-0199 azonosító számú "Nagygönc gyártása Nógrádban" című projekt megvalósítását. Az Európai Szociális Alap és a hazai központi költségvetésből finanszírozott projekt 49.990.670.- Ft támogatásban részesült, a fizikai befejezés időpontja 2015. október 30.

A program során a szövetkezet által előállított termék, az Érsekvadkerten készülő nagygönc gyártása, forgalmazása és értékesítése lehetőséget ad 11 elsősorban helyben élő, munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetű ember folyamatos foglalkoztatására. Szeptembertől 2015. október végéig tart a foglalkoztatás, amely a projekt zárását követően további 14 hónapig a szövetkezet  fenntartásában biztosításra kerül.

A hagyományos recept alapján készülő töltött burgonyagombócot fagyasztva szállítják és értékesítik, a szövetkezet erre a Coop Zrt. Nógrád megyei szervezetével kötött megállapodást.

A nyersanyagigény biztosítását elsősorban a helyi beszállítókra alapozza, ezzel segítve, hogy a helyi termelők a helyi piacon tudják értékesíteni termékeiket. A program során további cél, hogy az alkalmazottak olyan tudást szerezzenek, amivel a nyílt munkaerőpiacon más élelmiszergyártóknál is el tudnak helyezkedni.

A program szakmai koordinátora azt mondta, azért dolgoznak majd, hogy ne csak addig működjön a program, amíg finanszírozást kap, hanem képesek legyenek eltartani önmagukat.

Közösségi tevékenység keretében, a munkahelyteremtés ösztönzése érdekében információkat adunk át pályázatokról, forrásbevonási lehetőségekről a településen lévő vállalkozások, intézmények számára. Ezzel kívánjuk segíteni további munkahelyek létesítését, a szociális gazdaság erősítését a településen.


Nógrádi Palócok Szociális Szövetkezet
2659 Érsekvadkert
Petőfi út 37.